GUBA MÁRTA

2005-ben végeztem gyógytornász szakon.
Úgy éreztem az elméleti tudás mellett még további- belső érzetekből eredő- tapasztalati tudásra is szükségem lenne az emberi testről. Ebben sokat segített az Alexander-módszer, amely önmagunk helyesebb használatához vezet el.
Közben elvégeztem a Barvicsenko-féle manuálterápiát, ez tovább erősítette a főiskolán szerzett szakmai alapokat. Azután többféle mozgásszervi fasciára irányuló technikát tanultam, ezekből is a legmeghatározóbb a Tom Myers -féle Structural Bodywork képzés. Ez a terápia is az egész testtel dolgozik, mert az egymásra ható izmok láncolata miatt a tünetek helye és kiváltó oka egymástól távolabb is lehet.
Ahogy egyre több tapasztatlatot szereztem a manuális érintésekben és a test összefüggéseiben, rájöttem hogyan tudok a test tudatosításával még többet segíteni a pácienseknek. A mindennapos munkámban, a manuálterápiás kezeléseimet is átszövi Alexander szemlélete. miszerint” nincs helyes testtartás, csak helyes irányok”, mert, amit tartunk, rögzítünk, az előbb utóbb feszítést, merevséget okoz. Az élet viszont mozgás, a kiegyensúlyozottság pillanatról pillanatra születik újra. Amíg jól működik ez ösztönösen történik, de ha elromlik, tudatos munkával hozhatjuk helyre. Így kapcsolom össze a manuális érintést a testtudatosításával és segítem pácienseimet a gyógyulásuk útján.
Amikor csak lehet lágyrészekre ható fogásokat használok a manuálterápia során is.
Most ismerkedem a viscerális terápiával, amit nagyon jól betudok építeni a kezeléseimbe.

Csodálatos, hogy érintéssel mennyi mindent meg lehet tudni, érezni és milyen sokat lehet segíteni.
Örömmel tölt el, hogy ilyen lelkes csapat tagja lehetek.

Szakmai továbbképzések:

  • Gyógytornász-fizioterapeuta – 4 éves Főiskolai képzés 2005
  • Szomatika (Izomkontroll) l-ll., 2005-2006 (Habermann Hajnalka)
  • Mozgás és testtudatossági képzés a Feldenkrais-féle módszerrel 2006 (40 óra, Bárdos Adrienne)
  • McKenzie Mechanikai Diagnózis és Terápia A,B,C,D kurzus 2006-2014
  • Manuális Medicina, Gyógytornász – manuálterapeuta végzettség 2009 ( Holisztikus Medicina Alapítvány)
  • 3D Scoliosis Terápia Tanfolyam a Schrott módszer alapján 2010 (SpineArt)
  • Trigger és Tenderpont Terápia 1-2., 2013 (Physiovit)
  • Perifériás neurális strukturák multidiszciplinális kezelése 2014 (Viszen)
  • Typaldos módszer-Fascia Disztorziós Modell (FDM terápia) l-lll., 2015 (Physiovit)
  • Thomas Myers’ and James Earls’ Anatomy Trains 2015-2016, Structural Bodywork 2017 ( Holisztikus Medicine Alapítvány)
  • Pilates Matwork 1 modull 2018 (APPI)
  • Viscerális terápia(Máj, Diaphagma, Vastagbél-vékonybél) 2020 2009 Alexander-technika tanára ( Türelem Háza Alapítvány, Magyari Beck Anna )