cim_nevjegy

1132. Budapest; Nyugati tér 5.
1. emelet 5. (30-as kapucsengő)

1132. Budapest; Nyugati tér 5.
1. emelet 5. (30-as kapucsengő)

Igaz ugyan, hogy nappal már nincsenek mínuszok, de az elmúlt hetek időjárása nem kímélte a gyalogosokat sem. A héten két régebbi páciensünk is megkeresett minket azzal a problémával, hogy elcsúszott és fenékre esett. A fájdalom kisugárzik a farokcsont és a keresztcsont területére, nehézkessé válik az ülés, zsibbad a láb, fáj a derék, de akár a fej is. Lássuk hogyan is segíthet a manuálterápia!

Mi történik, ha fenékre esel?

Fenékre esés

Ha esés miatt fordul valaki orvoshoz, az elsődleges ellátás során, azon túl, hogy készítenek egy röntgenfelvételt, hogy kizárják a törést, és egyéb komolyabb sérülést, sok mindent nem tudnak tenni. Abban az esetben, ha nem szükséges műtéti beavatkozás, mert nincs törés, a terápiás javaslat ágynyugalom és fájdalomcsillapítás. Ha a farokcsont el is törik, azzal is hasonló a kezelés menete, tehát meg kell várni míg magától meggyógyul. Addig viszont sok kellemetlenséget tud okozni. Az esés következtében ugyanis különböző erők hatnak a medence ízületeire, és a gerincre, sőt a kötőszöveti rendszeren (fascia) keresztül egészen a koponyáig hatással tudnak lenni, így válik indokolttá, hogy az esést követően miért fáj nem csak a sérült terület, de a fej is. Az is gyakran előfordul, hogy a fenékre eséskor valaki még a fejét is beüti, akkor még inkább érvényes az egész testre történő hatás. A kötőszövet, a szalag- és az izomrendszer reagál a sérülés következtében történő erőbehatásra, – meghúzhatjuk magunkat bárhol a testen – még akkor is, ha konkrétan nem tört, vagy repedt el a medence vagy a farokcsont. A test kompenzációkkal megoldja a feszüléseket, és általában a fájdalom pár nap alatt elmúlik, de az is megeshet, hogy több év múlva is okozhat panaszokat, melyeket összefüggésbe lehet hozni a régebbi eséssel.

Hogyan segít a manuálterápia?

A kezelő mozgásvizsgálattal, tapintással meghatározza azokat a területeket, ízületeket, izmokat, felületesebb és mélyebb kötőszöveti feszüléseket, melyek érintettek. Ezeket kezeli célirányosan, elsősorban a manuálterápia finom technikáival, de a craniosacralis és viscerális terápia fogásai is jól alkalmazhatóak a sérült területek közelében. Ám nem csak ott dolgozik a terapeuta, hanem a törött résztől távol is kezelhet. A craniosacralis terápia nem csak helyileg tud segíteni, hanem a mély kötőszöveti rendszeren – durazsákon – keresztül is. Ez utóbbi a gerinccsatornán belül körbeveszi és védi a gerincvelőt, az abból kilépő idegeket, a farokcsigolyán rögzül és a koponyáig még néhány helyen szorosan tapad a gerinccsigolyákhoz, így távolabbi hatással is bír. Ha a farokcsigolya elmozdulása olyan tüneteket okoz, amelyek ezen közvetett technikákra se reagálnak, létezik még egy terápiás lehetőség, mégpedig a farokcsigolya helyre mozdítása a végbélen keresztül. Képzett manuálterapeuták ezt a technikát alkalmazzák. Az én tapasztalatom az, hogy ha az előbb részletezett technikákat megfelelően választjuk meg, akkor csak nagyon-nagyon ritka esetben szükséges a farokcsont manuális korrekciója.

  • Comment (6)
  • Fenékre estem, ilyen már történt párszor, viszont az előző eseteknél nem fájt nagyon, most 3 óra elteltével még mindig nagyon fáj és kicsit korlátozott lett a mozgásom (nem tudok hajolni és futni).
    Viszont nem mentem még orvoshoz, mi a teendő ilyenkor?

    • Kedves Erik,
      Átmeneti pihenést és fajdalomcsillapitó szedését javaslom.
      A fájdalom függhet attól is hogyan esik,mennyirre a csontot üti meg és mennyirre a lagyrészt.
      Orvosilag sem tudnak sok minden mást mondani.
      Esetleg készül egy röntgen,de ha el is van törve hagyják magától meggyógyulni.
      Ha 2 héten belül nem múlik keressen minket telefonon.

      Üdv
      Angéla

  • Elestem farkcsontom ütöttem meg,egy hete orvoshoz nem mentem. De fáj nagyon. Mit tegyek?

    • Egy ilyen eséskor lehet húzódás, kisebb elmozdulás és törés is.
      Az orvos abban tud segíteni hogy kér egy rtg, hogy lássa van e törés.
      Viszont a megoldásban semmit nem változtat a törés megléte, mert orvosi megoldás nincs rá.
      Amit javasolnak ilyenkor pihenés, és az olyan helyzetek kerülése ami provokálja a fájdalmat.
      Manuálterápiával pedig tudunk segíteni a fájdalom csökkentésben. Azzal hogy lazitjuk a farokcsontot és keresztcsontot rögzítő és működtető izom- fascia összeköttetéseket a feszültség változik és terhelés enyhül a sérült területen.
      Javaslom kérjen időpontot és megnézzük, megvizsgáljuk hogyan tudunk mi segíteni!
      Üdvözlettel
      Molnár Angéla
      vezető terapeuta

  • Köszönjük a kérdését.
    Sajnos a farokcsont törés kezelés konzervatív, nagyon indokolt kell legyen az ok ha műtik. Tehát a fő javaslat a pihentetés.
    Általában ülés és esetleg a székletürítés kapcsán szoktak kisebb, nagyobb panaszok lenni. A pihenés egyéntől és panaszoktól függ.
    Önnél ezek szerint kifejezett panaszok vannak azóta. A törés gyógyulásnak van egy ideje ami kb 6 hét, de szoktunk kezelni hamarabb is, mert a körülötte lévő lágyrészek lazításával, enyhül a nyomás a farokcsont területén, ami javít a panaszokon. De mindenképpen szükséges egy fizikai vizsgálat és látni kell a rtg felvételt is, hogy mérlegelni tudjuk a kezelés időzítését és intenzitását.
    Javaslom vegye fel velünk a kapcsolatot és egyeztessen egy időpontot. Pontosat azután tudok mondani.

    Üdvözlezlettel
    Molnár Angéla
    vezető terapeuta

  • Jó estét!
    Érdeklődni szeretnék.Szerdán lecsúsztam a lépcsőn és csütörtökön elmentem a baleseti sebészertre ahol harát farkcsont törést állapítottak meg.
    A kérdésem az lenne,hogy normális e az,hogy olyan érzésem van folyamatosan mintha wc-nem kellene,és ha el is tudok menni wc-re kissé szorulásom van. Kihat a fájdalom a lábaimba és a alhasi fajdalmat is érzek azóta.Meddig javasolt a pihenés,vagy ez egyéntől függ?

Vélemény, hozzászólás

Kategóriák